Vera Kérchy

A #MeToo és az eltörléskultúra megkülönböztetésének fontosságáról

Introduction

A #metoo és az eltörléskultúra megkülönböztetésének fontosságáról. Fontos a #MeToo és eltörléskultúra megkülönböztetése. E tanulmány újhullámos feminista filmek (Tár, Vadászat után) elemzésén át leplezi le a téves azonosítás veszélyeit.

Abstract

A tanulmány alapvetése, hogy a Tár (2022) és a Vadászat után (2025) egy új típusú alcsoportot jelez az „újhullámos feminista mozi” (Barbara Creed) kategóriáján belül. Ez a filmtípus a „woke-izmus” jelenségét problematizálja, azt mint a kritikai gondolkodáshoz tartozó beszédmód, az elnyomás elleni küzdelmet jellemző attitűd kisajátítását, eltorzított, dogmatizmusba forduló verzióját jeleníti meg. Az elemzett filmek határozottan feminista perspektívából ábrázolják e korjelenség visszásságait, történeteikben egy (kritikai gondolkodást jelentő) „éber” (woke) és egy előíró, vitaképtelen, „ébren álmodó” (Slavoj Žižek) woke-ista oldal konfliktusán keresztül a megkülönböztetés fontosságára hívják fel a figyelmet. Problémafeltevésem kiindulópontja, hogy a kritikai recepció domináns trendje e különbséget figyelmen kívül hagyva a Tárt és a Vadászat utánt is #MeToo-filmként címkézi fel, hibásan azonosítva be a filmekben egymásnak feszülő erőket és a színre vitt küzdelem tétjeit. Mivel az eltörléskultúra és a #MeToo-mozgalom összemosása akaratlanul is feminizmusellenes üzenetet közvetít, kulcsfontosságú e félreolvasás leleplezése. Hogy bebizonyítsam, a Tár és a Vadászat után nem #MeToo-filmek, előbb röviden kitérek a szexuális visszaélésekkel foglalkozó feminista szellemiségű filmek sajátosságaira, majd az egyébként ezek megközelítésére is alkalmas feminista filmelméleti értelmezői keretet a vizsgált két filmre vonatkoztatom. Barbara Creed monstrous-feminine-koncepciója rávilágít, hogy mind a Tár, mind a Vadászat után feminista („iszonytató nőies”) főszereplője a nőgyűlölethez kapcsolódó démonizálás, nem pedig jogos igazságérvényesítés áldozata, leleplezve ezzel a cancel culture és a patriarchátus közös érdekeit.

Review

This paper proposes a compelling re-evaluation of how contemporary feminist cinema, particularly in the context of "woke-ism" and cancel culture, is understood. The author makes a strong case for distinguishing between genuine critical feminist thought and its dogmatic, "woke-ist" appropriation, as exemplified by the films *Tár* (2022) and *Vadászat után* (2025). By arguing that these films are often mislabeled as #MeToo narratives, the study highlights a crucial misinterpretation within critical reception that inadvertently fosters anti-feminist sentiment. The central premise—that these films explore the conflict between truly "woke" critical thinking and an "asleep-woke-ist" adherence to prescribed, uncritical attitudes—offers a valuable nuanced perspective on the current cultural landscape. The methodological approach outlined seems well-suited to support the paper's bold claims. By first defining the characteristics of feminist films addressing sexual abuse and then applying a relevant feminist film theory framework, the author aims to systematically dismantle the "Tár and Vadászat után are #MeToo films" assumption. The planned use of Barbara Creed's "monstrous-feminine" concept is particularly promising. This framework is intended to reveal how the protagonists of both films are victims of misogynistic demonization, rather than subjects of legitimate justice, thereby exposing a surprising commonality between cancel culture and patriarchal interests. This analytical strategy holds the potential to significantly enrich our understanding of these films and the broader discourse around feminism, accountability, and contemporary social movements. Overall, this paper presents an insightful and timely contribution to film studies and feminist theory. Its primary strength lies in its courageous attempt to untangle complex, often conflated, concepts like #MeToo, "woke-ism," and cancel culture through the lens of specific cinematic examples. If successful in demonstrating how the mislabeling of films like *Tár* and *Vadászat után* as #MeToo narratives serves to undermine feminist goals and obscure the true stakes of their depicted struggles, this study will undoubtedly provoke important discussions and encourage a more discerning engagement with contemporary cultural criticism. The proposed analysis of how "cancel culture" can align with patriarchal structures is particularly thought-provoking and merits serious consideration.

Full Text

Comments

You need to be logged in to post a comment.